Legyen kedves nyomjon már egy lájkot, aki egyetért azzal, hogy Boros Lajos volt az egyik legjobb rádiós, akit hallhattunk! Egy megosztással bizonyítsuk be, hogy mi mind mellette állunk ezekben a nehéz percekben is!

Egy ország ébredhetett Boros Lajos hangjára és fogyaszthatta el reggeli kávéját őt hallgatva. Nagyon kellemes volt mindig is Lali királyt hallgatni munkába menet. Számunkra mindig ő lesz a Sláger Rádió hangja és lelke. Azonban most életmentő műtétre vár és kért bennünket, hogy szorítsunk érte.


Ma látott napvilágot a hír, miszerint tegnap délután váratlan információt közölt Boros Lajossal orvosa, miszerint azonnal műteni kell őt, viszont Lajos testsúlya nemhogy nőtt volna, de 1-2 kilóval még kevesebb lett. Orvosa szerint életveszélyes lesz a műtét, de elkerülhetetlen.

Imádkozunk érted Lali király! Te egy igazi harcos vagy, fel kell épülnöd!

Legyen kedves nyomjon már egy lájkot, aki egyetért azzal, hogy Boros Lajos volt az egyik legjobb rádiós, akit hallhattunk! Egy megosztással bizonyítsuk be, hogy mi mind mellette állunk ezekben a nehéz percekben is!

Lehet, hogy még ismerőseim nem látták ez a cikket. Megosztom velük!



  Ezt már olvastad?

  • KIHIRDETTÉK! Szeptember 17-től igényelhető a 2,5 milliós mindenkinek alanyi jogon járó lakásfelújításra fordítható támogatás! ITT tudod pontosan megigényelni! OSSZÁTOK MEG, hogy mindenki tudjon róla!

  • Az emberek csupán 3%-a képes látni a számot a képen! Katt a megosztására, ha Te is közéjük tartozol

  • Friss! A leghíresebb osztrák kórházba, 10.000 eurós fizetéssel várja Zacher Gábort - A Honvédkórház sürgősségi osztályán, Ekkora fizetést kapott havonta! Van némi különbség!


  • Az onkológusok titokban tartják Ezt a fajta rákkezelést, mert hihetetlen olcsó és rendkívül hatékony! ÍGY tudod akár saját magad is elkészíteni otthon: - Segítsetek eljuttatni minél több emberhez! Osszátok!

  • ELFOGADTÁK! 2018. szeptember 17, hétfőtől igényelhető az egyszeri 65.000 forintos támogatás! Alanyi jogon mindenkinek jár! Itt igényelheted meg pontosan: - Osszátok meg, hogy senki se maradjon le róla!

  • Szívszorító! Ő Erika, aki tegnap a 4 éves kis Benettel, a vonat elé vette magát - Kiderült miért tette a nagymama Ezt a szörnyűséget! Osszátok, hogy mindenki megtudhassa az igazságot!

  • MA megnyílik számodra a pénzügyi bőségkapu, váratlanul megérkezik a kívánt pénzösszeg!

  • Figyelem!! Július 1-től, 100%-os vissza nem térítendő támogatásra pályázhat! Családi ház felújítása még a nyáron önerő nélkül! Ossza meg, hogy NE maradjon le róla más sem - Nem kell mást tenni csak ILYEN könnyedén igényelnie

  • 5 ELKÉPESZTŐEN SZERENCSÉS CSILLAGJEGY, AKIK RENGETEG PÉNZHEZ JUTNAK AUGUSZTUSBAN! ÖN KÖZTÜK VAN?

X

Lájkold Facebook oldalunkat!

Nagyra értékeljük!